REMENYIK Zsigmond (Dormánd, 1900. július 19. – Budapest, 1962. december 30.): író.
Felvidéki birtokos családból származott. Egerben, Nagyváradon, Kecskeméten tanult. A forradalmak Pestre csalták. 1920-ban nekivágott Európának, majd Dél-Amerikába ment. Argentínában, Chilében, Peruban az emberi nyomor oly mélységeit fedezte fel, amelyek élménye egy életre elkísérte. Szervezője volt az első chilei avantgárd csoportnak. Megtanult spanyolul, 1922-ben megjelent La tentacion de los asesinos, (A gyilkosok megkísértése) és 1923-ban a Las tres tragedias del lampero alucinado, (A képzelgő lámpagyújtogató három tragédiája), és két másik eposz, a Rettegés és a Hajnali halottak. 1926-ban Bécsben felkereste Kassákot. Itthon az Új Föld folyóirat egyik szerkesztője lett. 1927-ben megjelent regényének, a Hetedik hónapnak fogadtatása kedvezőtlen volt, csak Gaál Gábor ismerte el a Korunkban. Remenyik Zsigmond Dormándra húzódott vissza, és saját költségén megjelentette Bolhacirkusz (1932) című regényét, amelyet csak a rendőrség és Gaál Gábor méltatott figyelemre. A csalódott, megkeseredett Remenyik Zsigmond 1934-ben Mese habbal címmel diktatúraellenes, náciellenes szatírát írt. A nyárspolgári világot gúnyolta szakadatlanul; ennek egyik csúcsa az Olivér és az emberi világ (1936). Tragikomédiáiban a kalandor szélhámosság csődjét, az erkölcsi szétzüllés áldozatait vitte színre (Blőse úrék mindenkinek tartoznak, Korunk 1931, részlet; 1934; Saroküzlet, 1936), 1936-ban jelent meg pamfletje, a Nagytakarítás vagy a szellem kötéltánca. Szélsőséges szenvedélyessége, végtelenül keserű és kiábrándult valóságszemlélete, ironikus esszémódszerei, pamflet és paszkvillus indulatai, avantgárd látásmódja, antinácizmusa, tragikum iránti fogékonysága határozták meg szatíráinak jellegét. Önéletrajzi írásai közül a Bűntudat (1937) a paraszti nyomorúságot feltáró tényirodalom remeke. Ő a másik oldalról, a birtokosokéról látta és tárta fel osztályának bűneit. 1936-ban a Szép Szó köréhez tartozott, s József Attila halála után az egyik szerkesztője volt; 1937-ben a Szép Szó íróival felvidéki és prágai előadókörútra utazott, s az európai népek megbékélésének szellemében tartott előadásokat. Bartók, Illyés, Móricz, Németh és mások társaságában tiltakozott Féja Géza és Kovács Imre perbefogása miatt. Bizonytalan helyzete, anyagi nyomorúsága miatt 1939-ben Amerikába utazott. Előadásokat tartott, s Lengyel Menyhért biztatására megírta Vén Európa Hotel című drámáját, a pusztulásba rohanó Európa vízióját. Az Amerikai Magyar Népszava közölte 1941-ben Pernanbucoi éjszaka című kisregényét, amely új fejezetet nyitott fejlődésében, de ekkor is az ember kiszolgáltatottsága, mérhetetlen lelki nyomorúsága volt a fő gondolata. Egész életművének az Apocalypsis humana átfogó címet adta. A honvágy hazakényszerítette Amerikából. Nyilatkozatát megcsonkítva közölték szélső balról, s ez az előítélet kihatott későbbi megítéltetésére is. 1943-ban került színre dédelgetett témából írt drámája, az Atyai ház, a modern magyar dráma fontos kísérlete. Az Akár tetszik, akár nem, amelyet 1943 tájt kezdett írni, a világ irracionálissá válásáról szól. 1947-ben jelent meg az Északi szél, 1948-ban az Élők és holtak, amelyben a Pernanbucoi éjszaka miszticizmusát folytatta, de groteszk helyett ironikus, humoros a látásmódja. Az ötvenes évek első felében hallgatásra ítélték. Ez idő tájt született meg az Ősök és utódok, a Por és hamu. Családi krónika, korrajz és önvallomás, a múlt monumentális felmérése. Újabb műveiben régi motívumai térnek vissza (Bolond história, 1957; Ebből egy szó sem igaz 1958). A Kard és kocka (1955) történelmi komédiája új szín palettáján, akárcsak a groteszk népi komédiákat idéző Pokoli disznótor. Dél-amerikai emlékei, árnyai a Vándorlások könyvében (1956), majd A keselyűben (1960) bukkannak fel újra. Az utolsó évek novelláiban mintha búcsúzna az élettől, Az idegen (1963) pedig mintegy a megtett pálya összegezése.
OSZK MEK – Irodalmi Szerkesztőség (Szalay Károly szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)
|
|