HALÁSZ Gábor (Budapest, 1901. július 4. – Balf, 1945. március ?): kritikus, irodalomtörténész, író.

A budapesti egyetemen 1920–24-ben magyar és francia irodalmat, filozófiát és esztétikát hallgatott. 1925-ben doktorált és néhány hónapot állami ösztöndíjjal Párizsban, 1926-ban fél évet Olaszországban töltött. 1927-től az OSZK „önkéntes gyakornoka” volt, 1943-ban könyvtárnoki beosztást kapott. Egyidejűleg megbízták a kézirattár és a muzeális gyűjtemények vezetésével. 1932-től a Nyugat egyik vezető kritikusa, 1941-től a Magyar Csillag állandó munkatársa volt. 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság egyik alapító tagja. 1943-ban behívták munkaszolgálatra, de Fitz Józsefnek, az OSZK főigazgatójának közbenjárására fölmentették. Dolgozott a Franklin Társulat nagy Shakespeare-kiadásán, s az MTA felkérésére elvállalta Kazinczy összes műveinek gondozását, amikor a minisztérium nyugdíjazta. 1944 nyarán újra behívták kisegítő munkaszolgálatra. Jászberényből Monorra, majd Pestre került. 1944. november 28-án Fertőrákosra, majd Balfra vitték.
Esszéírói és kritikai értékrendjét az irodalmi múlt és a jelen megítélésében az ész és az értelem fegyelmező rendjének hirdetése jelölte ki. Első nagyobb tanulmánya (Berzsenyi lelkivilága, 1926) a Symposion című folyóiratban jelent meg. Legnagyobb élménye a felvilágosodás évszázada. Innen tekintette át egész korát, és a 19. századot megelőző ízlésirányok eszményeihez mérte nemzedéke örökségét. A kritika és az irodalomtörténet-írás módszerét elemezve (Irodalomtörténet és kritika, 1933; A kritikáról, 1933) a megrajzolt Sainte-Beuve-i portréból kiemelte és példának állította a módszer lényegét: „kritikai szempontokkal helyettesíteni az irodalomtörténetit, ha tetszik, anakronisztikusan kezelni a múltat”. Ezt a módszert alkalmazta az 1930-as évek elején írt nagy tanulmányaiban. Művészportréiban (Kazinczy emlékezete, 1931; A fiatal Széchenyi, 1933; A bihari remete, 1936) az esszéíró Halász Gábor a nagy alkotó egyéniségek szellemiségét vizsgálva a maga sorskérdéseire is választ és alkotói ideáltípust keresett. Az 1930-as évek végén az új példakép, Taine művészetének hatására születtek Halász Gábor nagy esszéi, a Magyar századvég (1937), a Magyar középkor (1938), a Magyar viktoriánusok (1942). Az 1940-es években a divatos irracionalista áramlatok ellenében a racionálist állította. Felfedezte az új amerikai realistákat; Az angol irodalom kincsesháza című antológiához írt előszavában is a realista mesterekre irányította a figyelmet. Jelentős tanulmányokkal kísérve sajtó alá rendezte Justh Zsigmond naplóját (1941) és Madách Imre összes műveit (1942).

OSZK MEK – Irodalmi Szerkesztőség (Faragó Éva szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)