BEVEZETŐ
ALKOTÓK

GALÉRIÁK
... ... ... ... fotók
... ... ... ... címlapok
... ... ... ... kéziratok
... ... ... ... első kiadások
... ... ... ... egyéb
HANGANYAGOK
... ... ... ... szerzők hangjai
... ... ... ... mondott vers
... ... ... ... zenés vers

SZAKIRODALOM
... ... ... ... a Nyugatról
... ... ... ... monográfiák
... ... ... ... tanulmányok
... ... ... ... kronológia

NYUGAT 100 események
... ... ... ... PIM
... ... ... ... OSZK
... ... ... ... MTV
... ... ... ... egyéb
ÚJDONSÁGOK

CÍMLAP

MŰVEK



VÁLOGATOTT ÉS SZERKESZTETT BIBLIOGRÁFIA

- a szerkesztés folyamatban -

 

 

 

 

 

 
ALKOTÓK - TERSÁNSZKY JÓZSI JE

TERSÁNSZKY JÓZSI Jenő (Nagybánya, 1888. szeptember 12. – Budapest, 1969. június 11.): író.

Elemi iskoláit (1894–98) és gimnáziumi tanulmányait (1898–1906) szülővárosában végezte. Sokoldalú tehetség: festőművésznek készült, sportversenyeket nyert. Szülei kívánságára 1906–07-ben jegyzőgyakornok Szapáryfalván, 1907–08-ban joggyakornok Nagybányán. 1908-ban beiratkozott az eperjesi jogakadémiára, majd Budapestre ment joghallgatói tervekkel, de tandíját elmulatta, segédmunkás lett. Osvát Ernő felfigyelt tehetségére, 1910-ben a Nyugat közölte Firona című novelláját. 1911-ben megjelent első novelláskötete (A tavasz napja sütötte) a Nyugat könyvtár sorozatában. 1914–15-ben Galíciában, 1915-ben Sveta Maréban, 1916–18-ban az olasz fronton harcolt, 1918. szeptemberben fogságba esett, 1919 augusztusában tért haza. A világháború meghatározó élményforrása, naplót írt, a Nyugat közölte frontról küldött leveleit. 1916-ban megjelent háborús regényét (Viszontlátásra, drága), a kritika – többek közt Ady Endre – elismeréssel fogadta. Tersánszky Józsi Jenő munkát ritkán kapott, sokat nélkülözött, 1921. június 16-án öngyilkosságot kísérelt meg. Ez év szeptember 8-án feleségül vette Molnár Sárit, s megjelent regényciklusának első kötete (Kakuk Marci ifjúsága). 1922. júliustól a Nyugat főmunkatársa; cikkeket, irodalmi és képzőművészeti kritikákat írt a Pesti Naplóba. 1923-ban a Magyar Színház bemutatta első darabját (Szidike; 1930-tól Cigányok címen játsszák). A céda és a szűz (1924) című kisregényéért 1927. decemberben két hónap börtönre ítélték szemérem elleni vétség miatt; 1928. január 6-án szabadult. 1930-ban regös együttesével fellépett a Nyugatbarátok Körének délutánjain, 1932-ben megalakította saját "színházát", a Képeskönyv Kabarét, groteszk, parodisztikus zenés számokkal léptek fel kabarékban, színházakban. Pénzkeresés végett álnéven ponyvákat, detektívtörténeteket írt. 1939-ben fellépett zenehumoristaként, 1940-től a Híd riportere. 1944-ben üldözötteknek nyújtott menedéket. 1945-ben nagy reményeket fűzött az új világhoz. 1947-ben bárokban lépett fel, felújította a Képeskönyv Kabarét, a M. Rádió Gyermekújság rovatának munkatársa lett. 1948-tól évjáradékot kapott. 1950–1954 között kiszorították az irodalmi életből; báb- és mesejátékokat írt. 1955-től újra megjelenhettek könyvei, 1956-tól megindították életműsorozatát is. 1960. október 8-án felesége meghalt; 1965. június 12-én feleségül vette Szántó Margitot. Utolsó éveiben darabjait bemutatták. Többszörös Baumgarten-díjas (1929, 1930, 1931, 1934); Kossuth-díjas (1949).

A század magyar prózájának egyedi, csoportokhoz nem sorolható művelője. Eredeti tehetségére jellemző életfilozófiájának lényege a letörhetetlen életakarat s a lélek derűje, mely az emberi lét tragikus mozzanatait is humorral oldja fel. Novelláiban és regényeiben nem kísérletezett a modernségre jellemző eszköztárral, inkább a mese és a ballada ősi formáira hagyatkozott. Játékosság, nyelvi frissesség, természetélmény, a megkövült szokásrend tabuit szétzúzó életvágy jellemzik már korai novelláit is (Firona, A kis fiú nagy barátai, Makovics úr szivarjai, Tavaszi történet). Újjáteremtette a kisregényt. A fronton írt Viszontlátásra, drága a regényhősök beszéltetésével elért pszichológiai jellemzéssel s az érzelgős stílusra való ironikus rájátszással egy kisvárosba szakadt lengyel úrilány elzüllésének történetén keresztül szembesíti a valóságot a háborúhoz fűzött illúziókkal. A nélkülözés, a kilátástalanság komorabbá tette látását a húszas évek elején. A képmutató, hazug, merev társadalmi erkölcsök által lezüllesztett, jobb sorsra érdemes hősökről írt ekkor a legtöbbet. A Rossz szomszédokat (1921) még terheli a tételesség és a modoros stílus, A Sámsonok (1921) és a Két zöld ász (1921) már az illúziótlan keserűségből kinövő együttérző humánum példázata. A "bukottak" iránti rokonszenve s az egészséges emberi ösztönök álszemérem nélküli ábrázolása rendre vihart kavart konzervatív körökben (A céda és a szűz, 1924; A havasi selyemfiú, 1924; A margarétás dal, 1929). Legnépszerűbb hőséről szóló laza regényfüzérét két évtizedig írta (Kakuk Marci, 1921–1941). A teljes változat 1966-ban jelent meg. Kakuk Marci a társadalmon és törvényein kívül élő figura, derűjével és életszeretetével az író lelki rokona. A hol számítóan gyáva, hol találékonyan eszes, de mindig nagyobb bűnök nélkül élő főhős alakja Tersánszky Józsi Jenő szabadságeszményének és józan kritikai látásának kifejezője. A Legenda a nyúlpaprikásról (1936) a megalázottakban még meglévő emberségről beszél; allegorikus állattörténetei (A szerelmes csóka, 1937; Egy vezérbika emlékirata, 1938) társadalombírálatok is, A félbolond (1947) a művész életforma szabadságáról vall. Regényt írt a nyilas terror idejéről (Harmadik Bandika a vészben, 1947) és Budapest ostromáról (Egy kézikocsi története, 1949), kiadta 1938-ban az 1. világháborúról írt regényét (Egy ceruza története, 1948). Regénye jelent meg a világháborús Galíciáról (Rekőttes, 1963), összegyűjtötte nemzedéktársairól való szatirikus emlékezéseit (Nagy árnyakról bizalmasan, 1962) és önéletrajzi írásait (Életem regényei, 1968), de az 1949 után világról nem volt mondanivalója.

OSZK MEK Irodalmi Szerkesztőség (N. Pál József szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)