REMÉNYIK Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.): költő.

Középiskoláit Kolozsváron végezte; ugyanitt folytatott jogi tanulmányait szembetegsége miatt nem fejezte be. Hivatalt sohasem vállalt, neves építész apjától örökölt vagyona lehetővé tette számára, hogy 1916-tól az irodalomnak élhetett. 1921-től a Pásztortűz főszerkesztője volt, 1926-ban pedig az Erdélyi Helikon alapító tagja. 1937-ben és 1941-ben Baumgarten-díjat kapott, 1941-ben posztumusz az MTA nagydíjával ismerték el munkásságát.

Első verseskötete (Fagyöngyök, Kolozsvár, 1918) a Nyugat első nemzedékén nevelkedett, vívódó, magányos költőre vall. Az 1918 után Végvári álnéven megjelentetett köteteiben (Mindhalálig, 1918; Végvári versek, 1918–1921) a kisebbségbe szorított erdélyi magyarságot buzdította kitartásra. Legyőzöttségében és megalázottságában a kivándorlás ellen agitált, „őrlő szúként” az „idegen fában” a szülőföldön maradásra szólított fel (Eredj, ha tudsz!). Versei sokak életérzését fejezték ki, a Végvári név a belenyugvást nem ismerő irredentizmussal forrt egybe. Ebben az időben még nem tudott szabadulni a századvégi dekadencia eszköztárától sem. Régebbi és új verseiből összegyűjtött A műhelyből (1924) című kötet darabjai már a költői alkata és a kényszerűen vállalt szerep összeférhetetlenségéről is panaszkodnak.

A betegségekkel küszködő Reményik Sándor a vallásban keresett menedéket. Istenes verseit Kenyér helyett (1932) címmel rendezte sajtó alá. Hosszú fejlődés eredményeképpen vált a 30-as évek második felére Reményik Sándor a transzszilván szellem kiemelkedő képviselőjévé. Új programját legvilágosabban a Romon virág (1935) című kötete Ahogy lehet ciklusának címadó verse fogalmazta meg. Benne a kisebbségi lét, „a karszti sors” súlyos feltételei között is a „karszti földhöz”, az erdélyi hagyományokhoz: nyelvhez, kultúrához, történelemhez „tíz körömmel” való ragaszkodásra tanított. Az Ahogy lehet jelszavát sokan vallották akkoriban magukénak Erdélyben. Áprily Lajos és Tompa László mellett Reményik Sándor a „helikoni triász” tagjaként az erdélyi magyar irodalom egyik vezető költője. A 30-as évek második felében a fasizmus európai térhódítása és a háborús világpolitika fenyegető rémei hatására, hosszú lelkiismereti folyamat beéréseként lírájában az egyre erősödő humanista, antifasiszta vonulat került túlsúlyba.

OSZK MEK – Irodalmi Szerkesztőség (Kovács J. Béla szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, Akadémiai Kiadó, 2000)

vissza

Levelezés:

• KÁDÁR Imre: Találkozások Reményik Sándorral = Erdélyi Helikon, 14, 1941, 782–789;
• MAKKAI Sándor: Reményik Sándor leveleiből = Erdélyi Helikon, 14, 1941, 771–778;
• ABAFÁY Gusztáv: Irodalmi levelezések = Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 13, 1969, 350–353;
• REMÉNYIK Sándor: Erdélyi március. Válogatott versek, Álmodsz-e róla? Kiadatlan versek és levélszemelvények, összeállította, gondozta IMRE László, IMRE Mária és SÖVÉNYHÁZYNÉ SÁNDOR Judit, Orpheusz Könyvek, Budapest, 1990;
• Félig élt élet. Olosz Lajos és Reményik Sándor levelezése, 1912–1940. S. alá r. KIS OLOSZ Klára, Kolozsvár, Polis, 2003.

Vallomás:

• REMÉNYIK Sándor: A régi fal szomszédságában = Uő: Séta bölcsőhelyem körül, Budapest, Révai, 1940, 187–198.
• [REMÉNYIK SÁNDORRÓL]: LÁM Béla: A barátom: Reményik Sándor (részlet) = Uő: Feljegyzések egy kolozsvári polgárcsalád életéből. S. alá r. és a szöveget gondozta HANTZ LÁM Irén, Stúdium, Kolozsvár, 2002, 85–100, és Lehet, mert kell. Reményik Sándor emlékezete. Vál., szerk., összeáll. DÁVID Gyula. Budapest, Nap Kiadó, 2007;

Hangoskönyv:

• Reményik Sándor összes versei, Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének hangoskönyvtára, 2663;

A válogatott bibliográfiát szerkeszti: Vasbányai Ferenc (OSZK – Humántudományi Bibliográfiai Osztály)