OTTLIK Géza (Budapest, 1912. május 9. – Budapest, 1990. október 9.): író, műfordító.

Apja belügyminisztériumi titkár, császári és királyi kamarás, akit Ottlik Géza másfél éves korában elveszített. 1923–26-ban a kőszegi katonai alreáliskola, 1926–29-ben a budai katonai főreáliskola hallgatója. Műveiben a katonaiskola írói magánmitológiájának meghatározó színhelye. Érettségi után beiratkozott a budapesti egyetem matematika-fizika szakára, Fejér Lipót tanítványaként szerzett végbizonyítványt. Első írásai 1931-ben jelentek meg a Napkeletben. Egyetemi hallgatóként az Új Nemzedék munkatársa, 1933-tól a Budapesti Hírlap bridzsrovatának szerkesztője. 1939-ben Babits közölte a Nyugatban A Drugeth-legenda című elbeszélését. A háború alatt légoltalmi szolgálatra osztották be, üldözötteket mentett (többek között Vas Istvánt). A háború befejezésekor a magyar szellemi élet megújítását tervezte, a Nyugat hagyományait folytatva. 1945–46-ban a M. Rádió dramaturgjaként dolgozott. Huszonöt év magyar irodalma címmel előadásokat tartott a rádióban, hangjátékokat fordított és írt (A Valencia-rejtély). 1945-től 1957-ig a Magyar PEN Klub titkára. Az Iskola a határon című regényének 1948-ban Továbbélők címmel elkészült első változatát maga kérte vissza kiadójától. A mű Továbbélők címmel 1999-ben jelent meg. A dogmatikus irodalompolitika éveiben kiszorult az irodalmi életből, fordításokból élt. A kitelepítéstől csak az írószövetség közbenjárása mentette meg. Kényszerű hallgatása 1957-ben ért véget, amikor megjelent Hajnali háztetők című kisregénye, amelynek első változatát még 1944-ben adta közre a Magyar Csillag. Újraírta az Iskola a határon című regényét, amely 1959-ben jelent meg. Alkotói módszeréhez tartozott, hogy műveit évtizedeken át csiszolgatta. 1960 őszén kitűnő fordításaiért az angol kormány tanulmányútra hívta meg Londonba. 1969-ben megjelent elbeszéléskötetében csak a könyv címét is adó Minden megvan volt új. Az egyetlen hosszabb terjedelmű műve, a Lengyel Péter gondozásában 1993-ban megjelent Buda, az Iskola a határon ikerdarabjaként készült, s föltételezi ennek ismeretét. 1981-ben József Attila-díjat, 1985-ben Kossuth-díjat, 1988-ban Szép Ernő-díjat, 1990-ben Örkény-díjat kapott.

Írásmódjára kezdetben Kosztolányi és Márai, valamint André Gide volt a legnagyobb hatással; Kosztolányit élete végéig mesterének vallotta. A 30-as évek végén, 40-es évek elején írt elbeszéléseiben alakult ki sajátos írói látása és technikája: az élet és a művészet, a tényleges és a kitalált felcserélhetőségének s egymással való helyettesítésének, a nézőpontok és értékrendek különbözőségéből fakadó viszonylagosságnak, az értelmezés és újraértelmezés állandóan ismétlődő kényszerének s végül az események szeszélyes időrendje és a példázatszerű alapgondolat közötti feszültségnek megélése és érzékeltetése. A Hajnali háztetők két festő és szerelmeik története; vonzások és taszítások erőterében alakul sorsuk, melynek esetleges tanulsága megfejthetetlen. Fikció minden: nincs érdemi különbség aközött, ami megtörtént, és ami megtörténhet. Az Iskola a határon növendékei ismételten határhelyzetbe kerülnek, állandó választási kényszerben élnek: az autonómia, a szolidaritás és a behódolás, a nyájszellem értékei között kell választaniuk. Tudatosítaniuk kell az egyén magára utaltságát, és azt, hogy a külső kiszolgáltatottságot csakis a belső függetlenség ellensúlyozhatja valamennyire. Nincs igazság és törvény, csak kifürkészhetetlen gondviselés van; embernek maradni az embertelenségben: olyan kegyelmi állapot, amelynek természetéről csak sejtéseink vannak. A bizonytalanságot fokozza, hogy nem egy, hanem két elbeszélője van a regénynek; a különböző nézőpontból előadott események más és más, olykor egymást kizáró megvilágítást nyernek. A Buda szereplői részben ugyanazok mint az Iskola a határon című regénynek; a korábbi regény időkeretei mindkét irányban meghosszabbodnak. Ugyanakkor hiányzik belőle az Iskola a határon áttekinthető rendje; csak az eleje és a vége rögzített, a közbülső részek sorrendje majdnem tetszőleges. A regény önéletrajzi elbeszélője csak akkor szüntetheti be tevékenységét, ha az író élete megszakad – élet és művészi alkotás tökéletes összefonódását teremtve meg ezzel. Ottlik Gézát olyan szerzők vallják mesterüknek, mint Tandori Dezső és Esterházy Péter.

OSZK MEK – Irodalmi Szerkesztőség (Veres András szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

vissza

Idegen nyelvű kiadások

Angol:

• Nothing's Lost. [Minden megvan] transl.: Eszter MOLNÁR = Nothing's lost. Twenty-five Hungarian short stories, sel.: Lajos ILLÉS, Budapest, Corvina, 1988, 65-102. o.;

Olasz:

• Scuola sulla frontiera (Iskola a határon), trad.: Bruno VENTAVOLI, Roma, e/o, 1992;

Orosz:

• Učilise na granice (Iskola a határon), perev.: V. A. i A. V. SMIRNOV, Moskva, Hudož. lit., 1983;

Román:

• Şcoala de lîngă graniţă (Iskola a határon), trad.: Lia MELTZER, Bucureşti, Univers, 1988;

Spanyol:

• Una escuela en la frontera. Novela (Iskola a határon), trad. del francés: Fernando CARALT, Barcelona, Buenos Aires, Mexico, Grijalbo, 1975;

Svéd:

• Skola vid gränsen (Iskola a határon), overs.: Calman de PÁNDY, Stockholm, ANE/Geber, 1976;

Szerb:

• Krovovi u svitanju (Hajnali háztetők), prev.: Aleksandar TIŠMA, Novi Sad, Matica Srpska, 1990;

Szlovák:

• Škola na hranici. Román (Iskola a határon), prelož.: Karol WLACHOWSKÝ, Bratislava, Tatran, 1976;

Szlovén:

• Šola na meji (Iskola a határon), prev.: Marjanca MIHELIČ, Ljubljana, Cankarjeva založba, 1995;

A válogatott bibliográfiát szerkeszti: Kekk Adrienn (OSZK - Elektronikus Dokumentum Központ - Magyar Elektronikus Könyvtár)

vissza