BEVEZETŐ
ALKOTÓK

GALÉRIÁK
... ... ... ... fotók
... ... ... ... címlapok
... ... ... ... kéziratok
... ... ... ... első kiadások
... ... ... ... egyéb
HANGANYAGOK
... ... ... ... szerzők hangjai
... ... ... ... mondott vers
... ... ... ... zenés vers

SZAKIRODALOM
... ... ... ... a Nyugatról
... ... ... ... monográfiák
... ... ... ... tanulmányok
... ... ... ... kronológia

NYUGAT 100 események
... ... ... ... PIM
... ... ... ... OSZK
... ... ... ... MTV
... ... ... ... egyéb
ÚJDONSÁGOK

CÍMLAP

   

MŰVEK

VÁLOGATOTT ÉS SZERKESZTETT BIBLIOGRÁFIA

- a szerkesztés folyamatban -

 

 

 

 
ALKOTÓK - MÁRAI SÁNDOR
monográfiák - tanulmányok  

MÁRAI Sándor (Kassa, 1900. április 11. - San Diego /USA/, 1989. február 21.):

Író, költő, újságíró. Gimnáziumi tanulmányait Kassán és Eperjesen végezte, majd a fővárosba ment, és Török Gyula mellett dolgozott a Budapesti Naplónál. 1919-ben cikkei jelentek meg a Vörös Újságban, versei a kassai lapokban. 1919 októberében apja jóváhagyásával Bécsen át Berlinbe, majd Frankfurtba költözött, hogy egyetemi tanulmányokat folytasson. Munkatársa volt a Frankfurter Zeitungnak. Rendszeresen küldte haza magyar nyelvű tárcáit, elbeszéléseit és fordításait a kassai lapoknak Franz Kafka első magyar fordítója, s az elsők között írt is róla. Kapcsolatot tartott Füst Milánnal és Komlós Aladárral. 1923-ban feleségül vette Matzner Ilonát (Lola); Párizsba költöztek; innen is rendszeresen írt a német lapokba. Az 1925-ben megindult Újság című napilapban, jelentek meg leggyakrabban írásai; mint a lap párizsi levelezője küldte tudósításait, majd a polgári liberális szellemiség nagyhatású szószólója lett. 1927-ben lapjának megbízásából hosszabb közel-keleti útra indult, élményeiből született az Istenek nyomában című útirajz. 1928-ban hazaköltözött.

Első regénykísérlete Bécsben jelent meg (A mészáros, 1924), tartósan azonban csak a húszas évek végétől kezdett e műfajjal foglalkozni. Önvallomásainak tanúsága szerint a valóság és a fikció feloldása jelentette számára a legnagyobb nehézséget. Nagy hatást tett szemléletére Thomas Mann, akit még Németországból jól ismert, és Krúdy Gyula álomvilága. Első igazán sikeres regényeiben a konvenciók elleni lázadás lehetőségeit és bukását ábrázolta, lélektani igénnyel. 1930-ban barátaival együtt az a terv foglalkoztatta, hogy a népszerű francia Marianne példájára megindítják a Nyugat ellenfolyóiratát. 1933-ban lapja Berlinbe küldte; itt nyomon követte Hitler hatalomátvételét. Hitelesen és példás bátorsággal számolt be a nácizmus valóságáról; a Messiás a Sport-palastban (1933) az egyik legremekebb magyar antifasiszta írás s egyben Hitler-paródia.

1934-ben megjelent élete fő művének, az Egy polgár vallomásainak első kötete; egyszeriben a magyar próza élvonalába került. Kosztolányi Dezső halála után Márai Sándor a Pesti Hírlap munkatársa lett, Vasárnapi krónikái (kötetben 1943) keresettek voltak. 1941-ben Kassa visszacsatolása után ellátogatott szülővárosába, tapasztalatairól "őrjáratában" számolt be; Kaland (1940) című darabjának sikere után Vojnits-díjat kapott. 1942-ben az MTA levelező, 1945-től rendes tagja.

A II. világháború utolsó éveit visszavonultságban töltötte, jórészt irodalmi tevékenységének élt. Megállás nélkül írta Naplóját (1946). A főváros ostroma elől Leányfalura menekült. 1945-46-ban nagyobb nyugat-európai utat tett. Hazatérve adta ki Sértődöttek (1947-48) című regényét, harmadik kötetét azonban bezúzták.

1948-tól haláláig emigrációban élt. 1957-ben amerikai állampolgár lett. A nyugati magyar irodalom csoportosulásaiban nem vett részt. Idejének java részét megosztotta Európa és az USA között. Utolsó éveit teljes visszavonultságban töltötte. Felesége és fogadott fia halála után élete utolsó éveit, betegen, magányosan élte. 1989-ben posztumusz visszaállították MTA tagságát. 1990-ben Kossuth-díjat kapott.

Bár tehetséges lírikusnak indult, költészetét maga is kicsit szkeptikusan szemlélte. A Verses könyvben (1945) azonban kitűnő versek is akadnak, a Halotti beszéd (1950) pedig a magyar líra kiemelkedő remeklése, a hazátlanság és a kivetettség fájdalmának kivételes hitelű megszólaltatása.

Cikkeiben azt a hagyományt követte, melyet Kosztolányi Dezső képviselt a legmagasabb színvonalon, szinte minden jelentős kulturális eseményhez hozzászólt, s figyelemmel kísérte az európai politikai élet változásait is. Szemléletét a liberális hagyomány hatotta át, szívósan küzdött a polgári életértékek megmaradásáért.

Színművei közül a Kalandot a Nemzeti Kamara Színház mutatta be, A kassai polgárokat (1942) a Nemzeti Színház.
Regényei közül A zendülők (1930), az Egy polgár vallomásai (1934), a Féltékenyek (1937) és a Sértődöttek (1947) alkotják az egyik sort. Ezekben a polgár szerepe mellett tesz hitet, s nagy erővel ábrázolja az erőszak és a tömegszellem romboló hatását. Élete végén A Garrenek műve (1-2, 1989) címmel rendezte őket ciklussá (a Sértődöttek bezúzott kötetével együtt), így is jelezve összetartozásukat. Regényei között igazi stílusbravúrok is akadnak, mint a Szindbád hazamegy (1940) és a Vendégjáték Bolzanóban (1940). Külföldön a közelmúltban legnagyobb sikert A gyertyák csonkig égnek (1942) című kisregénye aratott.

Külön fejezetét alkotják életművének Naplói, ezekben fél szemmel már utókorára tekintve értelmezte a művészetet, ismételten szembeszállva a tömegkultúrával, a reklámmal és a giccsel, különös erővel fogalmazva meg életének vezérgondolatát: a művész sosem lehet áruló.

OSZK MEK - Irodalmi Szerkesztőség (Rónay László szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, Akadémiai Kiadó, 2000)