ILLÉS Endre (Csütörtökhely, 1902. június 4. – Budapest, 1986. július 22.): író, esszéista, műfordító, szerkesztő.

Budapesten orvostanhallgató, 1924-től Az Est-lapok munkatársa lett. 1927-ben dolgozott a Pandorának, 1932-től a Nyugatban jelentkezett kritikáival; ez utóbbinak és a Magyar Csillagnak állandó kritikusa. 1933–1936 között a Budapesti Hírlap irodalmi mellékletének, 1937–38-ban az Új Magyarország kulturális rovatának szerkesztője. 1939-től a Révai Rt. irodalmi igazgatójaként nagy szerepet játszott az irodalmi életben. 1950–52-ben a Révai, az államosítás után a Szépirodalmi Könyvkiadó műszaki vezetője; 1953-ig főszerkesztő, 1956-ig a magyar részleg vezetője, 1966-ig a kiadó irodalmi vezetője, 1967-től igazgatója. Egyik legnagyobb vállalkozása a Magyar Remekírók sorozat elindítása volt. 1937-ben és 1939-ben Baumgarten-díjat kapott, 1962-ben és 1978-ban József Attila-díjas, 1963-ban Kossuth-díjas. 1982-ben a M. Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendjével tüntették ki.
Irodalmi munkásságát impresszionisztikus, de szigorú kritikáival kezdte. Minden novellája egyetlen jelen idejű pillanat, epizódnyi vízió. Tartja magát a műfaj klasszikus (boccacciói) és 19. századi (maupassant-i) szabályaihoz. A stílus feszes, tömör, már-már ridegen tárgyilagos. Az Illés Endre-novella (pl. Szigorlat, A parancs, Andris) aprólékosan kidolgozott esemény foglalata, parányi metszet a világból. Utazási élményei sem csupán leírások, beszámolók, hanem érdekes eszmefuttatások, karcolatok, miniatűr novellának beillő alkotások. A drámaíró első nagy sikere a korabeli társadalmat élesen bíráló Törtetők (bemutató: Nemzeti Színház , 1941). Jól megkomponált, az analitikus jellemábrázolás eszközeivel élő drámáit műfaji sokféleség jellemzi: szimbolikus mesejáték (Egyszárnyú madarak, 1974), legendafeldolgozás (Trisztán, Vas Istvánnal, 1957) regényadaptáció (Vörös és fekete, 1959), történelmi dráma (Spanyol Izabella, 1976), társadalmi dráma (Hazugok, 1949; Türelmetlen szeretők, 1959). Illés Endre a Nyugat 2. és 3. nemzedékének esszéíróihoz hasonlóan a 19. századi, sőt még korábbi hagyományokat kora irodalomtudományának, szociológiájának és pszichológiájának válságtudatával ötvözi. "Krétarajzai" a művészi igényű próza, a dokumentum, a biográfia módszerét elegyítik, s az ábrázolás tárgya maga az irodalom, az írók és művek élete, háttere. Stendhal-tanulmányaiban pl. a korkép, társadalomrajz eszmetörténeti, lélektani, filológiai ismeretekkel egészül ki. Illés Endre különösen a századforduló és a Nyugat nagyjai iránt érdeklődött, de nemzedéktársairól (pl. Illyés Gyula, Németh László, Tamási Áron) is emlékezetes portrékat rajzolt. Esszéi eredetileg az alábbi kötetekben jelentek meg: Krétarajzok (1957, bővített kiadás: 1970), Gellérthegyi éjszakák (1965), Írók, színészek dilettánsok (1968), Árnyékrajzok (1972), Két oroszlán között (1973), A só íze (1976). Többek között Stendhal, Maupassant, Mauriac és Camus műveit fordította, legnagyobb teljesítménye a három Stendhal-regény (Vörös és fekete, A pármai kolostor, Vörös és fehér) tolmácsolása.

OSZK MEK – Irodalmi Szerkesztőség (Olasz Sándor szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

vissza

Egyéb szövegkiadások:

• Zsuzsa. Kisregény, Budapest, Franklin Társulat, 1942;
• Kevélyek, elbeszélések, Budapest, Franklin, 1947;
• Történet a szerelemről és a halálról, kisregény, Budapest, Móra, 1957. Magvető, 1974;
• Gellérthegyi éjszakák, esszék, Budapest, Szépirodalmi, 1965;
• Homokóra. Komédia, Budapest, Szépirodalmi, 1962;
• Színház, színművek, Budapest, Szépirodalmi, 1967;
• Szávitri Történet a szerelemről és a halálról, Kass János illusztrációival, Budapest, Móra, 1986. Budapest, Pán, 1992;
• „... talpig nehéz hűségbe”. Naplótöredékek, úti jegyzetek, emlékezések, vál.: ILLÉS Endre, szöveggondozás, s. a. r.: KÓNYA Judit, Budapest, Helikon, 1988;
• Halandók és halhatatlanok. Kiadatlan esszék és kritikák. Vál. és s. a. r.: KÓNYA Judit, Budapest, Szépirodalmi, 1990;

A válogatott bibliográfiát szerkeszti: Rózsafalvi Zsuzsanna (OSZK - Kézirattár)